KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft.

Részt vettünk a Közbeszerzési Hatóság online konferenciáján

Ma zajlik a Közbeszerzési Hatóság online konferenciája, amelynek fókuszában a fenntartható közbeszerzések állnak.

Videós prezentációnkban köszöntötte a konferencia résztvevőit Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár, aki a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának társadalmi jelentőségéről beszélt.

Ezt követően Csizi Péter ügyvezető mutatta be cégcsoportunkat, valamint beszélt a Kbt. védett munkahelyeket érintő passzusairól, és hogy mindez mit …

Az elmúlt évben négy gépjárművel gyarapodott a cégcsoportunk gépjármű-flottája. Az első, a ponyvás, 12 tonnás MAN TGL 12.250 4X2 BL CH februárban került a Főkefe tulajdonába, a második 12 tonnás teherautó, a Baranyai felépítményű Renault MDA2C novemberben került az ERFO flottájába.

December utolsó munkanapjaiban a dobozos felépítményű 3.5 tonnás Opel Vivaro Cargo és az ugyancsak …

Tisztelt Kollégák, Partnerek!

Megcsináltuk. Rendkívül nehéz év végéhez értünk, amely bár sok lemondással járt, ugyanakkor sikeresen vettük az akadályokat.

Tavaly év végi levelemhez képest mindenképpen optimistábban várhatjuk az év végét, mivel sajnos az energiaválság és a háború még tart, de felkészültebbek vagyunk és jelentős tapasztalatokat szereztünk az idei évben a válság sikeres menedzselése tekintetében.

Olyan dolgokkal kellet megbirkóznunk …

Társaságaink fontos társadalmi felelőssége a fogyatékossággal élő fiatalokat nevelő intézményekkel való kapcsolattartás – többek között ez is a Vállalati és társadalmi kapcsolatékért felelős osztály feladata.A budapesti Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégiummal évek óta jó az együttműködésünk. Vettünk már részt szülők számára tájékoztató nyílt napjukon, illetve láttuk már vendégül a fiatalokat – …

László Lehelné Érték Vagy! Díj miniszteri elismerésben részesült a Mindennap Hős kategóriában. A díjat “Katika” a megváltozott munkaképességű munkatársak érdekében végzett több évtizedes érdekképviseleti tevékenységéért vette át Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár úrtól az Érték Vagy! gálán, a fogyatékossággal élők világnapja alkalmából.

A mai napon egy új, korszerű, 12 tonnás teherautóval bővült a logisztikai terület által kezelt gépjárműállomány.

Real estate investment is a potential way to diversify one’s portfolio and generate a steady stream of income. It can also be a difficult and complex venture, as it involves many different variables and factors. This is why many investors turn to real estate investment newsletters and content to help guide them in their investment …

Az elmúlt három napon a Csömöri úti telephelyünkön üléseztek cégeink Felügyelő Bizottságai. Az Erfo Felügyelő Bizottságának új elnöke Hegedűs Szabolcs most mutatkozott be ebben a tisztségében. A megbeszélések elején Bagyinka Brigitta üzemvezető mutatta be a bőrüzemet és a varrodát, kitérve az aktuális megrendelések teljesítésére is. Az ülés végén pedig a résztvevők kipróbálhatták, miként is tudnak …

Sports betting is a popular form of gambling that involves predicting the outcome of sports events and placing wagers on those predictions. It has been a part of human culture for centuries and has evolved significantly, particularly with the rise of online sports betting platforms. This comprehensive overview explores the key aspects of sports betting:

1 …

Wagering on Sports Events:

In sports betting, individuals, known as bettors or punters, place bets on the outcome of various sporting events such as football, basketball, baseball, soccer, horse racing, and many others.Bets can be placed on various aspects of the event, including the winner, final score, point spread, over/under (total points scored), and specific player …

A KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. jogelődjeinek alapítását figyelembe véve 70 éves lett. a Társaság központi telephelyén és vidéki telephelyein kisebb ünnepséget tartottunk.

Koszorús László ügyvezető elmondta:

“Ezúton köszöntöm a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft.-t, illetve valamennyi kollégáját a Társaság 70. születésnapja alkalmából.

70 év nagy idő, beleférnek nehézégek is, mint amilyen az elmúlt év volt, a háború okozta …

2023. augusztus 19-27. között Budapesten rendezik Magyarország történetének legnagyobb sporteseményét, az atlétikai világbajnokságot.

A VB szervezői számára kiemelten fontos a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás a rendezvény során.

Ennek jegyében

a KÉZMŰ csömöri úti és pásztói bőrdíszmű üzemeiben készült 300 db. táska a VB szervezői megrendelésére;a Civilút Alapítvány együttműködésének köszönhetően a KÉZMŰ-ERFO-FŐKEFE több kollégája részt tud venni a …

A KÉZMŰ Fővárosi Kézműipari Közhasznú Nonprofit Kft. telephelyeinek ISO 9001:2015 és ISO 14001:2015 szabványok szerinti integrált megújító tanúsítása 2023. május hónapban sikeresen megtörtént.

Kövér Emese a CERTOP Termék-és Rendszertanúsító Kft. ügyvezető igazgatója 2023. június 7-én személyesen adta át a Társaság székhelyén a Laky Adolf utcai épületben a Tanúsítványt a Minőségügyi és Munkavédelmi Főosztály képviselőinek, Miklai Armand …

Az elmúlt két napban a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft., a Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. és az Erfo Közhasznú Nonprofit Kft. Felügyelőbizottságai ülést tartottak Társaságaink központi irodaházában. Ezen üléseken elfogadták és az Alapítónak elfogadásra javasolták a Társaságok 2022. évi pénzügyi beszámolóit. Jóváhagyó határozatot hoztak továbbá a 2022. évi belső ellenőrzési jelentésről és a 2022. évi megfelelési …

Noha hazánkban már 1990-óta megemlékezünk a Föld napjáról, az ENSZ – bolíviai kezdeményezésre – csak majd’ másfélévtizede ismeri el április 22-ét a Föld Nemzetközi Napjának, amelynek nemzetközi jelmondata: Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?

Cégcsoportunk mintegy félszáz dolgozója ma a Föld napja előtti munkanapon a Laky Adolf utcai központi épületünk külső képét csinosította …

Ezt Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár úr jelentette be egy mai szakmai egyeztetésen, melyen jelen volt többek között társaságaink Ügyvezetője és a Szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár úr is.

The number and class of cyberattacks is evolving, threatening national safety and the worldwide financial system. Effective safety requires extremely skilled professionals who have specialised information to protect all kinds of environments. When pursuing any position in pc science, you ought to be https://www.paraphraseservices.com/ expert in maths, computers, and expertise. It is highly recommended to …

Ready to make each minute of your 4 years add as a lot as future success? A lot, from accounting and acting to public relations and pre-med, Cybersecurity? The Elisabeth Haub School of Law seems stately on the outside, however inside, it is brimming with vitality. Located near New York City in Westchester County, this …

The number and class of cyberattacks is evolving, threatening national safety and the worldwide financial system. Effective safety requires extremely skilled professionals who have specialised information to protect all kinds of environments. When pursuing any position in pc science, you ought to be https://www.paraphraseservices.com/ expert in maths, computers, and expertise. It is highly recommended to …

It’s chaotic at times, but it’s mentally stimulating and satisfying to have that every day. A lot of the projects take multiple days or a number of hours, so I prefer to set those up upfront. This provides me the pliability to deal with issues that come up in the lab, or to deal with …

The March for Science was unique in its construction and actions centered round science as a shared worth on a global scale. However, to guarantee that the March for Science to achieve influence and be recognized as a formidable type of collective resistance, a transition is required. We must be aware that educational collective resistance …